José Giovanni, a bűn útjára tévedt lelkek ismerője (naná, fiatalon maga is megjárta a halálsort, ám végül kegyelmet kapott és forgatókönyvíró, majd rendező lehetett belőle) második rendezését ajánlom a becses figyelmekbe.
Felcsendülnek a fiatalon búvárkodás közben elhunyt Francois de Roubaix csodás dallamai és tudjuk, jó helyen járunk, ha egy mozit keresünk AZ IDEGENRŐL, aki idegen terepen elvállalta A FELADATOT, de közben a saját élete is veszélybe kerül. Ilyen film a Le rapace (a magyar cím a német elnevezést veszi kölcsön), örömmel nézzük, mert az idegen (Lino Ventura) PROFI, és mi szeretjük a profikat, még ha "only for the money" is dolgoznak olykor.
Egy kis közép-amerikai országba érkezünk, ahol a "csúf kopasz Hókuszpók" elnök-diktátor likvidálásáról szövik épp a terveket olyan elemek, kik szintén nem a Nobel-békedíj várományosai. Igazi szép latin mesét szeretnének kerekíteni a történetből, így hát a nép egyszerű gyermeke, az ifjú Miguel avagy "Chico" (Xavier Marc) hivatott hőssé magasztosulni a közvélemény szemében. A tényleges (és piszkos) munkát persze nem kívánják amatőrökre bízni, ezért van szükség a külföldről hívott profi bérgyilkos kalandorra. A merénylet előtti napokra a kevés szavú "hős" gondjaira bízzák Chico-t, nézzék csak együtt a spaletta résein át az elnök szeretőjének szemközti palotáját, mindezt persze azért, hogy a fiú kéznél legyen, mikor eldördül a fegyver és meghal a zsarnok. Az összeesküvők természetesen a feladat elvégzése után már nem vágynak arra, hogy a kelleténél több élő ember tudjon e kis színjátékról...