Sundown

a Sundownban eseményekben nincs hiány. Rögtön a történet kezdetén váratlan telefonhívás szakítja félbe a látványosan irdatlan drága acapulcói nyaralást, melyen egy felnőtt testvérpár, Alice és Neil, valamint a nő tinédzser gyerekei vesznek részt: a nagyival otthon valami gond van, így félbehagyva a luxusüdülést, azonnal hazaindulnak. Igen ám, de a férfi a reptéren rájön, hogy a hotelben hagyta az útlevelét, így testvére a gyerekekkel egyedül utazik haza Londonba, mondván, Neil a következő géppel megy is utánuk. Ám Neilnek valójában eszében sincs semmi ilyesmi, egy olcsó hotelbe viteti magát a taxissal, ott kivesz egy szobát, átvedlik nyaralósba, majd lesétál a partra sörözni. Alice telefonjára egy ideig azt hazudja, hogy az útlevél elveszett, így nem utazhat, a konzulátus pedig nem elérhető napokig, ám egy ponton már fel sem veszi neki a telefont, napjait a tengerparton napfürdőzve, sörözve tölti, még egy fiatal helyi lány is akad, akivel ágyba bújhat, kinek van így kedve az esős és kötelességekkel teli Londonhoz.

Hogy miért nem megy, azt viszont nem tudjuk. Érezzük a hasonlóságot az iménti filmmel, ugye? Középkorú férfi kötelességei alól kibújva megy a saját feje után, és a világ kincséért nem közölné, mi erre az oka, csak kussol makacsul. Persze Neilnek ehhez lényegesen jobbak a keretei, elvégre mesés környezetben csupa remek élmény éri, és ebből a nihilista békéből sem random bandaháborús gyilkosság nem zökkenti ki, sem pedig az, amikor testvére egyszer csak felbukkan, hogy kérdőre vonja. Neil továbbra is kussol, és csak maradni szeretne, szabadulva minden családi kötelmétől. Nem érdekli a rá váró elképesztő örökség sem. Fásultságából csak egy váratlan tragédia zökkenti ki, de az is csak rövid időre, aztán amint elsimulnak a hullámok, menne vissza a saját nihiljébe, ami, persze, nem megy teljesen zökkenőmentesen, ez már csak így megy, ha az ember egyetlen döntése egész világokat dönt romba.